A peches sztori. Erre mást nem tudok mondani…
Amikor eltervezel mindent, de MINDENT, és tökéletesen lebeg a szemed előtt a cél. A cél mindennel együtt. A készülődéssel, az utazással, a megérkezéssel és az utána jövő eufóriával. A végtelen éjszakákkal a tengerparton a sötétben, a nappali henyéléssel és városnézéssel meg kirándulással, és persze a köztes idők édes tervezésével. Avagy nem tervezésével. A semmittevés néha kötelező.
De amikor már otthon tudod, hogy ez sehogy sem fog összejönni, akkor elrontja a kedved az egész utazásra. És még ha a barátaid sem hiszik el, hogy már megint beteg vagy, az még rádob egy lapáttal a hangulatodra.
Persze, hogy kiújult az asztmám utazás előtt egy héttel. Nem is történhetett volna másképp.
Az a baj ezzel, hogy aki asztmás, az nem szimplán megfázik. Ha egy asztmás megfázik, az egy hónapra kilövi magát a társadalomból legalább. Az asztma miatt bármilyen pici megfázás rámászik az ember tüdejére, teljesen kikészítve azt és tüdőgyulladás-szerű tüneteket okoz. Alig kap az ember levegőt, hörög, búg, sípol, szenved. Elkezd köhögni, ami először száraz, ugatós köhögésként jelentkezik, majd a betegség előrehaladtával egyre váladékosabb lesz és végül minden egyes tüsszentésnél vagy köhintésnél úgy érzi az ember, mintha darabok szakadnának ki a tüdejéből és egyre csak köhögi fel magából a trutyit. Hiába a sok ACC 600 (amit egyébként, mint hasonló kórban szenvedő, így is ajánlom, hogy próbálják ki a hurutosan köhögők), köptető és köhögéscsillapító, az asztma szorít, megköt és kicsinál. Nem lehet ennél finomabban leírni. Aki tudja, hogy miről beszélek, az tudja, miről beszélek.
Már az első tünetek jelentkezésénél elkezdtem szedni a kedvenc köptetőmet, az ACC 600-at. Igyekeztem túltenni magamat gyorsan a betegségen, hogy semmi se tudja megzavarni a nyaralást a barátnőmmel. A barátnőm persze megértő, tudja, hogy beteg vagyok, de ő még talán jobban várta a nyaralást, mint én. Annyit tervezgetett szegényke, úgy rákészült erre, hogy nem akartam cserben hagyni és minden erőmmel rajta voltam, hogy meggyógyuljak az indulásra. Köhögtettem magamat, a végén még egy laza hasogató fejfájást is kaptam a sok köhögéstől, ami aztán napokig el sem akart múlni, már azt hittem besztrókoltam a sok köhögéstől. A nyákos váladék pedig csak jött és jött. A barátok, akikkel mentünk volna a barátnőmmel már nem nagyon szoktak hinni nekem, mikor azt mondom, hogy le vagyok betegedve és nem biztos, hogy el tudok/tudunk menni velük a nyaralásra. De a repülőjegyek már le vannak foglalva és ki is vannak fizetve és mivel névre szólóak, ezért nagyon eladni sem tudjuk őket… Amit tehettem, hogy igyekeztem a jó meleg szobába beágyazni magamat, mint egy feketelyuk a világűr gravitációs mezejének görbületébe (igen, tudom, hogy furcsák a hasonlataim). Bekészítettem magam mellé 5 db. százas papírzsebkendőt és pár liter forró teát az ACC 600-ammal és vártam. Barátnőm ott volt velem, türelmesen ápolgatott, de láttam az aggódást a szemében. De nem tudtam mit csinálni, tudja milyen ez az asztma, már velem volt pár éve és megéltünk már pár hasonló esetet.
Utazás előtt még mindig rosszul voltam. Felnyaláboltam magamhoz annyi ACC 600-at (más típusút is vihettem volna, de még talán ez volt a leggazdaságosabb kiszerelés), amennyi még nem minősül gyógyszer csempészetnek a repülőn. A többiek hangulatára szerencsére nem volt hatással az, hogy én lebetegedtem; vidámak voltak és mókásak, mint mindig.
A repülőn végig köhögtem. Természetesen, hát hol máshol jönne rá az emberre egy köhögés roham. A repülő többi utasa elég ferde szemmel nézett rám emiatt. Talán túl sok apokaliptikus filmet néztek és féltek, hogy én hordozhatom talán az új zombi-vírust, amit majd aztán jól kiírtja az emberiséget. Persze az emberiség sorsa annyira nem, mint inkább a saját sorsuk érdekelte őket. Így van ez az emberekkel. Kezd kiveszni az empátia. Szerencsére kedvenc ACC-m, akit úgy szorongattam, mint anya a gyermekét, empatikus volt. Megértő. Mindig ott volt nekem és megvigasztalt. Talán le kéne rá cserélnem a barátaimat?