Hat hónapot töltöttem külföldön az Erasmus program keretében. A legtöbben a buli és a kaland miatt jelentkeznek az ösztöndíjra, de nekem azért komolyabb szándékaim voltak. Szakmai kapcsolatokat akartam gyűjteni, illetve szerettem volna találni egy olyan helyet, ahova jó lenne kiköltözni, vagy biztonsággal költöznék ki, ha úgy hozná az élet. Csodás hat hónap volt egyébként: sokat fejlődtem szerintem, és egy-két szakmai ismeretség mellett sok barátra is szert tettem szerte a világból. Azért nagyon hiányoztak az itthoniak. Szerencsére nem mentem olyan messzire, hogy ne tudtam volna bármikor hazajönni, vagy ne tudott volna senki meglátogatni. Ennek inkább a pénz volt az akadálya. Kétszer így is sikerült hazajönnöm néhány napra, de az igazi meglepetés a végleges hazajövetelkor ért.
Valahogy mindig úgy alakult, hogy senki nem tudott kijönni elém a reptérre, amikor hazalátogattam. Kicsit rosszul is esett, de ez a hátránya annak, ha napközben érkezik a géped… Szóval a két látogatás alkalmával meg kellett szerveznem a hazautamat a reptérről. Nem nagyon bízom sajnos a taxi társaságokban, ugyanis dolgoztam idegenforgalomban, és rendszerint szembesültünk azzal, hogy azokat a vendégeket, akik nem a velünk együttműködő társasággal utaztak, rendre átvágták a sofőrök. Ezért kizártam magamban, hogy taxival menjek haza. Maradt a tömegközlekedés vagy a transzfer. Valójában eléggé tartottam attól, hogy a kinti, jól megszokott, kedves és nem tömött közösségi utazás után az itthoni nagyon kiábrándító lesz. Tehát a transzfer mellett döntöttem, ami egész jó megoldásnak bizonyult mindkét alkalommal.
Egyre közeledett a program vége, és még mindig nem tudtam, hogy ki jön majd ki elém a reptérre, hogy a nagy cuccommal ne kelljen kerülgetnem az embereket. Végül úgy nézett ki, hogy senki… Aztán megérkeztem, és ott állt a barátom valami ismeretlen motoros ruhában, és én nem teljesen értettem, hogy mi történik. Azt mondta értem jött, és van egy meglepetése. És akkor megláttam azt a hatalmasnak tűnő motort a parkolóban! Először nem is tudtam mit mondani, csak felpakoltuk a cuccot a hátamra – milyen mázli, hogy csak nagy volt a cuccom, de nem sok – és már indultunk is. Az érzés maga nagyon félelmetes és hihetetlenül felszabadító is volt egyben.
Miután haza értünk, elkezdtem kifaggatni a barátomat erről a hatalmas méretű újdonságról. Kiderül, hogy amíg én kint voltam, addig ő – szépen hallgatva a dologról – letette a motoros jogsit. Nem teljesen értettem, hogy hogyan vezethet egyből ilyen nagy motort, ezért elmagyarázta, hogy a jogsi választásánál rájött, hogy megfelel a korlátlan motor jogosítvány feltételeinek is, ezért célszerűbb volt azt letennie. Mivel elmúlt 24 éves, nem állt semmilyen akadály közte és a motorozás között, ezért úgy döntött, hogy belevág. Már akkor tervezte, hogy majd az új motorjával jön ki elém a reptérre. Mindenképpen meglepetésnek szánta. Persze feltűnt a komoly motoros felszerelése, és akkor beugrott, hogy mennyi pénzbe kerülhetett ez az egész? Megnyugtatott, hogy jelentős kedvezményekkel tudta ezeket megvásárolni így, hogy már elkezdte a jogsi megszerzését. Azért én nagyon kíváncsi voltam, hogy a korlátlan motor jogosítvány feltételei között szerepel-e valami arra vonatkozóan, hogy mekkora motorral kell indítani a friss jogsis vezetést…
Utána néztünk ezért együtt, de persze már tudta, hogy valójában csak tanácsok vannak erre vonatkozóan, és nyilván felelősségteljes mérlegelés után döntött úgy, hogy bevállalja ezt a méretű járgányt. Így én is megnyugodtam, és igazából már azt tervezgettem, hogy merrefelé lehetne motoros túrát szerveznünk az országon belül vagy azon kívül. Ki tudja, ha majd én is megfelelek a korlátlan motor jogosítvány feltételeinek, lehet én is bevállalok egy jogsit! Bár egyelőre bőven elég a barátom mögötti ülés.