Több évig a vendéglátásban dolgoztam itthon. Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni az itthoni körülményeket, azt a mennyiségű munkaórát, amit kisajtolnak belőlünk, hogy aztán a minimálbért megspékelve egy kicsit, kiszúrják vele a szemünk. Szerintem embertelen körülmények uralkodnak itthon a vendéglátásban, persze tisztelet a kivételnek, annak a kevés étteremnek, szállodának, ahol az emberi munkaerőt megbecsülik és nem, mint rabszolgát tartják, vagy legalább kifizetik rendesen. Úgy érzem feleslegesen tanultam ki a barista és szakács szakmák szépségét, ha minden reggel undorral megyek be dolgozni, mert se a vendég (mondjuk neki nem muszáj), se a munkáltatóm, nem becsülik meg a munkám. Pedig a szívemet lelkemet beleteszem, mert szeretek adni, szeretek a konyhában tenni-venni, hisz ezért választottam ezeket a szakmákat, de egyelőre a napi rutinom legboldogabb része, hogy bevezettek egy olyan busz járatot, ami a repülőtért köti össze a belvárossal, így hamar benn tudok lenni a munkahelyemen. EZ elég csekély boldogság igaz?
Szerencsére a szakma beszél, és a fórumokon megosztják a tapasztalataikat, szerencsére minden téren, ezért leltem rá egy ausztriai munkákat közvetítő irodával. Elvileg szakképzetség nélkül is válogathatunk az állás ajánlatokról, mert olyan önéletrajzot rittyentenek össze, apróbb egyeztetések után, hogy minden vendéglátós minket akar majd, egy a fő, legyen konyhaszintű német nyelvtudásunk. Ezek remek hírek, mert szívesen dolgoznék szezonban kinn. Az osztrák bérek magasan verik a magyarokét. Érdekes, hogy a legtöbb országban szeretik megfizetni a dolgos embereket, itthon, meg csak annyit kapnak, hogy éhen ne haljanak.
Bár, ha nincs pénz, nincs miből, menni bármerre is, így a tasakos levest nyugodtan el lehet fogyasztani a kábel tévé előtt, ahol az agyunkat kivasalják, és bólogató birkákat képeznek belőlünk. Még jó, hogy a vendéglátás mellett, nincs idő tévézni. Munkából ágyba, ágyból munkába jár a szorgos munkaerő, amikor szabadnapos, pedig kimozdul, hogy lássa a napot!
Nagy a valószínűsége, hogy ki fogom próbálni ezt a közvetítő irodát, mert érdekel az ausztriai munka. Már csak az a kérdés, hogy kerülök én ki oda. Sajnos a busz út szóba se jöhet, mert nem akarok végighányni nem tudom hány órát, így vagy a vonat vagy a repülés marad.
Nem bízok a vonatokban, mert egyszer volt egy vonatkatasztrófás álmom. Számtalan gazdátlan végtag díszítette a baleset után a tájat, így örültem, hogy azonnal sikerült felriadnom, bár egy kicsit az ágymellé hánytam. Szóval marad a repülés, évről évre, egyre pozitívabb tapasztalata van az utasoknak és már régen volt a hírekben lezuhant repülő. El-el tűnik néha, de ez nem feltétlenül utal a halálra, lehet, hogy új életet kezd egy fedélzetnyi ember valahol máshol!
Hiába tervezgetem a kijutásom, ha még munkám sincs és úgy is a pénztárcám tartalma szabja meg majd a kijutásom módját. Minél előbb belevetem magam ebbe, hogy ne vigyék el előlem a jó állásokat. Amit még nagyon dicsértek a kommentekben, hogy nagyon türelmes, megértő, és kellemes hangú ügyfélszolgálatos lányok tartják velünk a kapcsolatot és bíztatnak minket, hogy ne ijedjünk meg külföldi munkákról.
Izgatott vagyok ez ügyben és jó lesz egy olyan szezont lenyomni, ahol megfizetik a munkámat! Remélem sikerül majd annyit félre tenni, hogy itthon egy saját kis vállalkozásba kezdhessek!