Ha utazásra kerül sor, engem mindig elkap kicsit a gyomorgörcs. Nem nagyon vagyok oda ezekért a hosszú utakért, ráadásul legyen szó bármilyen közlekedési eszközről is a világon, én azon nyomban, hogy felszállok rá, nyomban ellenállhatatlan vágyat érzek az alvásra. Alvás közben viszont rosszul leszek attól, ahogy haladunk, úgyhogy amint felébredek, szédülök, de elmondhatatlanul. Ez sajnos nem hozza meg a kedvem a hosszú utakhoz. Ezzel viszont sajnos szemben áll az, hogy szavakba sem tudom önteni, mennyire szeretek világot látni, idegen városokban császkálni. Szóval utazgatni, az utazás nem szoros értelmében. A turista létet szeretem, de az utas életmódot már a hátam közepére sem kívánom.
Legyen szó mondjuk egy buszos utazásról, ott folyamatosan az ablaknak dőlve alszom el, ami persze – hála a kiváló minőségű magyar utaknak – folyamatosan rázkódik, és kábé szétveri a fejemet, mire megérkezünk az úti célhoz. Ha pedig kávézok ezerrel a kis termoszomból, és közben mondjuk zenét hallgatok a fülesemmel, ne adj isten könyvet olvasok, tuti, hogy olyan ül mellettem, aki nem tudja máshogy elütni az időt, mint azzal, hogy beszél hozzám, megállás nélkül. Értelmetlen dolgokról, vagy ami még rosszabb, érdektelen dolgokról, olyasmikről, amik aztán tényleg senkit nem érdekelnek az egész világon. Nekem pedig egész úton mosolygós arcot kell vágnom, és úgy kell tennem, mintha nagyon is szívesen vennék részt a beszélgetésben. Ilyenkor az is megesik, hogy megfájdul a szám a rengeteg erőltetett mosolygástól.
A vonatokkal azt hiszem, szintén ez a bajom, de ott talán az ülések kényelmesebbek valamelyest. Ez egy csöppnyi kis vigaszt nyújt. Viszont cserébe vannak négyes ülések is, egymással kettő-kettő szemben, tehát előfordulhat, hogy a csendes, nyugodt utazásomból egy négyes beszélgetés alakul ki, tehát egyszerre három ember fújja nekem a teljesen unalmas gondolatait. Hadd ne kelljen mondanom, hogy ez háromszor rosszabb, mintha csak egy darab kellemetlen utastársam lenne. Szóval a vonat sem jó megoldás ebből a szempontból. És persze egyébként mondhatnátok, hogy csak úgy kellene csinálnom, mint aki elalszik, vagy bedugni a fülesem és látványosan nem figyelni a többiekre, de ha találkoztatok már kellemetlen utastársakkal, akkor pontosan tudjátok, hogy ezeket nem lehet csak úgy végrehajtani. Ráadásul simán hozzám szólnak akkor is, ha zenét hallgatok, és még én érzem végül magam kellemetlenül, hogy újra meg kell kérdeznem, mit mondott, mert a zene miatt nem hallottam jól. Ismerős?
A repülőgépeket viszont eléggé szeretem, ott többnyire nem érnek ilyen meglepetések. Mégpedig azért, mert valahogy azt vettem észre, hogy a repülőn mindenki úgy viselkedik, mint én. Pontosan ugyanúgy. Befekszenek, kényelembe helyezik magukat, hátrahajtják a fejüket, és várják az út végét, alszanak, olvasnak, filmet néznek – bármit csinálnak, de nem úgy viselkednek, ahogy a többi utazási eszközön teszik általában. Csak hát persze a repülőjegy nem olyan olcsó, mint a vonat, ráadásul belföldön is nagyon szeretek városokat járni. Úgyhogy emiatt ritkán szállok repülőre.
Illetve a reptéri transzfer. Na, ott rendszeresen olyan szállítókat fogok ki, akik mindig tökre sztereotipikusan viselkednek. Folyton beszélnek hozzám, vagy hangosan hallgatják a rádiót, kikiabálnak a többi autósnak, ha azok éppen valami hülyeséget követnek el az úton. Szóval olyanok, mint valami rossz filmben.
Legutóbb is például, emlékszem, nyáron utaztam épp Olaszországba egy barátnőmhöz, aki Erasmussal ment ki, aztán kint is felejtette magát. Őt látogattam meg. És mivel mondta, hogy úgy készüljek, hogy iszonyat hőség van ilyenkor, hozzak sok-sok nyári ruhát magammal. Ami azért problémás nekem, mert egyébként semelyik boltban nem találni olcsó molett ruhákat, mert egyszerűen nem árulnak nagy méretekben. Viszont valahogy muszáj volt beszereznem néhányat, hiszen a mediterrán vidékeken már tényleg nem mászkálhatok azokban a ruhákban, amik itthon még elviselhetőek. És mit ad Isten, hamar találtam is egy webáruházat. Na, ott aztán voltak olcsó molett ruhák. Be is szereztem jó párat közülük, mert elég jó árban voltak, és végre nem csak örültem, ha találtam egy megfelelő méretű ruhát, de még válogathattam is, annyira sok volt. És mind nagyon dögösek, csinosak. Maga az álom a molettek számára.
És egy ilyen, újonnan beszerzett ruhában vitettem ki magamat a reptérre, és a sofőr, aki nem volt éppen egy Robert De Niro, hihetetlenül sokat bókolt nekem, méghozzá úgy érzem, hogy a ruha miatt. Azért is gondolom, mert megdicsérte, többször is, és folyamatosan kérdezgetett, hogy hova utazok, meg miket fogunk csinálni. Pedig amikor beszálltam a kocsijába, még bömbölt is valami szörnyű zene a rádióból, de egyből lehalkította. Szóval ennek örültem. Persze, el lettem volna a bókjai nélkül is, de kicsit jobb volt ez így a sok negatív utazós élmény után. Legalább az önbizalmam növelte kicsit. Legközelebb is tuti őt fogom hívni, ha repülővel utazok.