A férjemmel néhány hete elmentünk nyaralni, mert úgy gondoltuk, megérdemeljük a pihenést. Egy egzotikus helyet választottunk úticélként, így oda repülővel kellett menni. Szerencsére a fővárosban élünk, így lehetőségünk van arra, hogy reptéri transzfert vegyünk igénybe. Én ezt a megoldást sokkal jobban szeretem, mert nagyon forgalmas helyeken kell átverekedni magunkat, hogy eljussunk a repülőtérre, ami mindig nagyon stresszes volt. De amióta a reptéri transzfert vesszük igénybe, eltűnt ez a stresszforrás az életünkből. A kocsiban ilyenkor jókat szoktunk beszélgetni. Szóba jött az utazásunk apropója, ugyanis nemrég nyitottunk egy kis bisztrót. Az ezzel kapcsolatos teendők mind nagyon sok stresszt okoztak nekünk, így miután beállt kicsit a rend, el szerettünk volna utazni pihenni. Beszéltük, hogy már csak egy gázzsámoly hiányzik, hogy teljes legyen a kép. Ekkor szólt bele a beszélgetésbe a transzferünk sofőrje, hogy az ő családja is vendéglátással foglalkozik, és ők csak az rdealer.hu-tól vásárolnak már kezdetek óta, és eddig mindig nagyon meg voltak elégedve nem csak a termékekkel, hanem a cég által nyújtott szolgáltatásokkal is.
Az rdealer.hu-ban azt is szeretik különösen, hogy a nagykonyhai gépek kereskedelme mellett, amelyet két telephelyen végeznek, a cukrászati és egyéb fagylaltgépeket meg lehet nézni külön bemutatóteremben. A gázzsámolyok is megtalálhatóak a kínálatukban, nem kell mást tenni, mint ellátogatni a honlapjukra, és magunk is meggyőződhetünk ennek az igazáról. Kértem a sofőrt, hogy meséljen még egy kicsit erről az rdealer.hu- ról, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Mondta, hogy már csak azért is megéri az embernek megbíznia bennük, mert több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkeznek. Ez idő alatt azért láttak már biztos egyet s mást, és fel vannak készülve a vásárlók mindenfajta igényeire. Azt is megtudtuk tőle, hogy ez eredetileg egy családi vállalkozás volt, és ebből nőtte ki magát az a cég, akik ma foglalkoznak az említett termékek forgalmazásával. Ennek különösen örültem, mert vállalkozóként szívügyemnek tekintem, hogy támogassak más hazai vállalkozókat. Hiszen tudom, hogy mennyi munka van egy vállalkozás fenntartásában, nem, hogy olyan sikerre vitelében, mint amit az rdealer.hu-nak sikerült elérni két évtized alatt.
Ha már volt egy kis időnk a reptéri transzfer miatt, el is látogattunk az előbb említett weboldalra, hogy mi is megnézhessük a saját szemünkkel a gázzsámolyokat. Valóban úgy volt, ahogy a sofőr mondta, többféle termék közül lehetett válogatni, de mi szerencsére gyorsan eldöntöttük, hogy melyik az, amelyik a számunkra leginkább megfelelő lesz. Innentől már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy hogy tudjuk megvásárolni. A weboldalukon a szállítási információk menüre kattintva olvashattuk, hogy ha a telephelyről szállítva szeretnénk vásárolni, akkor fel kell vennünk a cég munkatársaival a kapcsolatot, ezután majd megbeszéljük a részleteket. Nagyon örültem, hogy egy ilyen nagygép esetében is van lehetőség vásárolni kiszállítással, mert még ha el is tudnánk utazni a telephelyre, nincs olyan nagy autónk, amiben haza tudnánk hozni a gázzsámolyt. Persze meg lehet oldani ezt is, ha nagyon szeretnénk, de nyilván, ha van lehetőség könnyebb módon megoldani a vásárlást, akkor úgy szeretnénk.
A nyaralás alatt izgatottak voltunk, mert tudtuk, hogy mire hazaérünk, otthon fog minket várni a megvásárolt termék. Így most kivételesen nem voltunk szomorúak a hazautazáskor, mint máskor. A gázzsámoly azóta is tökéletesen szuperál, nagyon örülünk, hogy megtaláltuk az rdealer.hu-t.